Van kire szavazni

A 4K! nekivág a választásoknak

A stand félelmetesen jól működik Csepelen!

2014.02.21. 11:28

Még annyi időm se volt, hogy összerakjam, már jött egy hölgy, hogy nem zavarna-e, ha aláírna nekünk közben, mert sietne. Nem zavart.

A fiatalok - akiket eddig nem találtunk - előkerültek. Mindenkinek elmondtuk, hogy hova küldjék az összes ismerősüket (Csepel, Soroksár, szigetszentmiklósi körzet hozzánk, a többieket a Müszibe). Jöttek is!

A nap végén egy idős hölgy jött oda hozzánk, hogy ő már aláírt és bevallja, hogy a Fidesznek, de érdekli, hogy kik vannak még. Reméli, semmi közünk az MSZP-hez. Ebben meg tudtam nyugtatni, mondtam neki, hogy több pártnak is aláírhat, majd ismertettem a választási programunk pár elemét: nyugdíjkiegyenlítés, minimálbér, munkanélküli járadék... Rám nézett és így szólt:

- Mintha ismernék az emberek problémáit!
- Természetesen ismerjük, mi is hétköznapi emberek vagyunk és érezzük a bőrünkön.
- De jó!

Beszélgettünk egy kicsit, majd aláírt. Ekkor megérkezett egy másik hölgy és már ő kezdte el győzködni, sajnos sikertelenül. Sokáig maradt a pultnál és elmondta, hogy megmutatja a családjának; még 4 aláírást biztos kap a szigetszentmiklósi jelöltünk, és biztos, hogy ránk fognak szavazni!

Ez méltó befejezése volt egy csodás napnak.

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://vankireszavazni.blog.hu/api/trackback/id/tr1005825349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A stand félelmetesen jól működik Csepelen! 2014.02.21. 17:26:01

A nap végén egy idős hölgy jött oda hozzánk, hogy ő már aláírt és bevallja, hogy a Fidesznek, de érdekli, hogy kik vannak még. Reméli, semmi közünk az MSZP-hez. Ebben meg tudtam nyugtatni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.