Van kire szavazni

A 4K! nekivág a választásoknak

Az első politikai lecke: Puch László beszélni szeretne velem

2014.02.13. 07:50

apple-snake-temptation.jpg

A 2014-es választás lesz az első, amelyen a Negyedik Köztársaság indul. Volt azonban már egy választás, amin a 4K! megfontolta az indulást, és egész érdekes betekintést kapott  a magyar politika színfalai mögé.

2011-ben járunk. A 4K! annak az évnek az elején alakult át politikai civil mozgalommá, Orbán illegitim alkotmányozási törekvéseit látva. Korábban a 4K! a közterek visszafoglalására koncentráló ifjúsági mozgalom volt. A 4K! ekkoriban a saját politikai akciók mellett (a fülkeforradalomért bocsánatot kérő telefonfülkék, Peking tér stb.) szorosan együtt dolgozott a Millával: a 4K! önkéntesei részt vettek a Milla tüntetések szervezésében, én magam pedig több tüntetésen is mondtam beszédet, több tízezer ember előtt.

Ebben az időszakban a Milla, a Szolidaritás és a 4K! voltak azok az új, utcai civil mozgalmak, amelyek az ellenzék tempóját diktálták. Az MSZP akkor még a választási vereségét nyögte (az akkori választási vereségét), az LMP pedig még nem kezdett odaláncolós akciókba, hanem leginkább módosító indítványokat írogatott a fideszes úthengerhez.

A 4K!-ban 2011 nyarán döntöttünk úgy, hogy civilként nem sok mindent lehet csinálni az Orbán-rendszer ellen, ezért el kell kezdeni megszervezni egy új pártot. Fél éves részvételi pártalakítási folyamatot terveztünk, ahol a tagok együtt alakítják ki az új párt alapprogramját, hogy legyen egy kőbe vésett értékrendje és célkitűzése a pártnak, amit nem rángatnak ide-oda különböző marketing megfontolások, mint az oligarchapártoknál.

Emellett kínálkozott egy lehetőség is 2011 őszén, hogy megméressük magunkat egy választáson. Budapesten, a II. kerületben ugyanis időközi választást írtak ki, mert az ottani fideszes képviselő, Balsai István, a Fidesz-frakcióból egyenest átült a „független” Alkotmánybíróságba. (Így telnek az Orbán-rendszer mindennapjai.) A 4K! a 2010-es önkormányzati választásokra már kidolgozott egy programot Buda Libre néven a belső budai kerületekre, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a pártalakítás részeként megpróbálkozzunk a II. kerületi választással.

Még épp csak elkezdtük fontolgatni a II. kerületi indulás ötletét, amikor váratlanul az összes ellenzéki párt bejelentkezett a 4K!-ért a II. kerület kapcsán.

 

Karácsony Gergő le akarja nyomni az MSZP-t

Az első jelentkező az akkor még LMP-s Karácsony Gergő volt, aki augusztusban keresett meg minket. Egy meleg nyári napon ültünk le Budán egy Lövőház utcai kávézóban. Karácsony előadta, hogy őt akarja indítani az LMP az időközi választáson, ő azonban csak akkor vállalja, ha civil mozgalmak is támogatják az indulását. (Végül nem támogatták, de anélkül is vállalta.) A célja az, hogy nagyon megverje az MSZP-t, és így az LMP nagy lépést tegyen előre, hogy megszerezze a vezető szerepet a baloldalon. Két dolgot kért: az egyik, hogy a 4K! és a Milla támogassa az indulását, a másik, hogy ha lehetséges, szeretne szerepelni október 23-án a Milla színpadán (ez lett aztán a Nem tetszik a rendszer tüntetés, aminek az előkészítését akkor már már elkezdtük a Millával, bár a szlogen még nem volt meg), mert az jelentős lökést adna a kampányának.

Mi elmondtuk neki, hogy a 4K! az ősszel el fogja indítani a párttá alakulási folyamatot, és még az is lehet, hogy indulni fogunk a II. kerületi választáson. Azt is elmondtuk, hogy a Milla kategorikusan elzárkózik attól, hogy politikusok szerepeljenek a színpadán, így nincs esély arra, hogy fellépjen. (Egy évvel később ennek ellenére Bajnai Gordon állt a Milla színpadán.) Karácsony elfogadta, hogy nem tudunk segíteni neki, és ezzel véget is ért az egyeztetés.

A többi már történelem: Karácsony Gergely elindult, hogy jól megverje az időközi választáson a szocikat. Az első fordulóban az MSZP 10%-kal verte őt meg, a második fordulóban már 24%-kal. Azóta Karácsony sok mindent átértékelt: ma már Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége mögött sorakozik fel, közös listán indulva az MSZP-vel és Gyurcsánnyal.

 

Puch László terveket sző

Az LMP után maga az MSZP jelentkezett be a 4K!-nál. A kapcsolatfelvétel egészen regényes volt: egy baloldali „független blog” szerkesztője keresett meg, hogy interjút szeretne készíteni velem. A Gödörben találkoztunk (a helyet azóta elpusztította a Fidesz), ahol meglepetésemre az interjú már szóba se került, hanem arról beszélt, hogy biztos információja van arról, hogy a Karácsony által megverni készült MSZP nem is állít jelöltet a II. kerületben, és szerinte a 4K!-nak lenne értelme elindulni a választáson. A sztori elég büdösen hangzott, a tamáskodásomra végül felajánlotta, hogyha szükséges, akkor összehoz egy találkozót egy olyan szocialistával, aki meg tudja erősíteni, hogy az MSZP nem indul a választáson. Kértem, hogy akkor tegye meg.

Omárral mentünk el ketten a Szabadság téri kávézóba megbeszélt találkozóra, ahol nem tudtuk, hogy a bloggeren kívül kivel fogunk találkozni. Meglepetésünkre maga Puch László fogadott minket joviális mosollyal. Gyanakodtunk, hogy miért olyannal kell tárgyalunk, aki legkevésbé sem politikai kérdések képviseletéről híres, de akkor még naivan azt gondoltuk: ne firtassuk az MSZP belső dolgait. Így kávézgattunk négyesben, ketten ágról szakadt civilek, Magyarország egyik legendás oligarchája, és a független blogger, aki közben Puch új mobilján csinálta meg a beállításokat.

Puch előadta, hogy az MSZP nyitott arra, hogy visszalépjen, és civil jelöltet támogasson a választáson. Azt mondta, az MSZP is állít jelöltet, és ha a 4K! is állít független jelöltet, aztán ha az MSZP helyi szervezete számára a 4K! jelöltje elfogadható, akkor az MSZP visszalép a 4K! javára. Ebben a helyzetben az LMP számára is vállalható lenne, hogy közös jelöltet támogasson.

Mi abban az időben még hittünk abban, hogy az MSZP levonta a tanulságokat a választási bukásából, és létre lehet hozni egy normális ellenzéki összefogást Orbán leváltására. A 4K!-nak az volt az álláspontja az összefogással kapcsolatban, hogy csak az alkotmányozásra kéne megegyezni, és egy egy éves, demokratikus alkotmányozási folyamat után új, tisztességes választásokat kell tartani. Ezzel elkerülhető lett volna a „ki lesz a főnök”, „ki darál be kit” játék. Nem így történt, de ez már történelem.

A rákövetkező héten ismét a Szabadság téren találkoztunk, hogy folytassuk a beszélgetést, ezúttal már ötösben, mivel Molnár Zsolt, az MSZP II. kerületi és budapesti elnöke is csatlakozott hozzánk.

Elég gyorsan kiderült, hogy az MSZP elképzelése mégsem az, hogy visszalép egy tőle független 4K!-s jelölt javára, az csak a színjáték lett volna, a „politikai látványkonyha”, Puch szavajárásával. Puchék javaslata az volt, hogy ők adják a pénzt a kampányra, ők gyártják le az összes kampányanyagot, ők adják a teljes stábot, és az egésznek a tetejére kitolnák Istvánffy András arcát jelöltnek.

A megbeszélés közben Molnár Zsolt jelezte Puch Lászlónak, hogy még ha én indulok is, a 2014-es II. kerületi egyéni jelöltségre igényt tart. Puch mondta, hogy jójó, persze, de ezt nem most fogják megbeszélni. (Az MSZP végül átadta a kerületet az Együttnek, és Szelényi Zsuzsa indul ott.)

A 4K! akkori keménymagjával ezután megbeszéltük a dolgot, és arra jutottunk, hogy ez vállalhatatlan számunkra. Azzal nem lett volna probléma, hogy az MSZP visszalép egy 4K!-s-Millás jelölt javára, de az, hogy az egész valójában csak politikai színjáték lett volna, ahol a szoci pártgépezet valójában kozmetikázott arcként akarja használni a civil jelöltet, teljes feladása lett volna mindannak, amiben hiszünk. A választ meg is küldtük Puchnak. Mint utólag kiderült, az MSZP elnöksége is bizalmatlan volt Puch koncepciója iránt. Nekik pont az ellenkezője volt a bajuk, mint nekünk: szerintük a 4K! így is túl laza pórázon lett volna, és megbízhatatlanok lettünk volna az LMP-vel való jó kapcsolatunk miatt.

A többi már történelem: az MSZP álcivilként Lévai Katalint indította a választáson, aki először független jelöltként kampányolt, az MSZP és egy civil szervezet támogatásával, aztán a szavazólapon már MSZP-s jelöltként szerepelt. A fideszes Láng Zsolt 52-24-re verte meg.

 

A tanulság: a régiek be akarnak darálni

2011. szeptember végén megfontoltuk a Milla keménymagjával, hogy a 4K! és a Milla által támogatott független jelöltként elinduljak-e a novemberre kiírt időközi választáson. Egy ideig láttunk benne lehetőséget, a Milla is támogatta az ötletet. A Milla videós csapatával még egy videófelvételt is elkezdtünk készíteni a kampányhoz. Aztán számot vetve az erőforrásokkal arra jutottunk, hogy inkább az október 23-ai Nem tetszik a rendszer tüntetésre koncentrálunk, és az országos pártszervezés utána való elindítására.

A II. kerületi választáson való indulás fontolgatása értékes tapasztalatokhoz segített minket: kiderült, hogy a parlamenti pártok az új mozgalmakkal nem valós partnerségre törekednek, hanem be akarják őket darálni. Az LMP 2011 őszén azzal keresett meg minket, hogy a 4K! és a Milla sorakozzon fel mögéjük, ahogy 2013 őszén is azt akarták, hogy a négykások az LMP színeiben induljanak a választáson, és elutasították az LMP-4K! szövetséget. Az MSZP 2011 őszén először azzal állt elő, hogy egy időközi választásra beáll a 4K! mögé, majd nagyon gyorsan kiderült, hogy ez csak színjáték lenne, valójában be akarják darálni a 4K!-t.

Korán megtanultuk, hogy a régi szereplők játékszerként használják az újakat, és a velük való egyezkedés csak megsemmisüléshez vezet.

Ez a tapasztalat egy évvel később nagyon jól jött nekünk, amikor Bajnai Gordon igyekezett felszippantani a tiszta mozgalmakat. A 4K! akkor szilárdan kitartott amellett, hogy nem áll be egy volt szoci miniszterelnök mögé. Az idő megmutatta, hogy jó döntés volt. A régiektől jövő ajánlat, ami az elején úgy hangzik, mintha partnerségről szólna, a végén mindig meg akar fojtani.

10 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://vankireszavazni.blog.hu/api/trackback/id/tr305810721

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az első politikai lecke: Puch László beszélni szeretne velem 2014.02.16. 21:00:02

Puchék javaslata az volt, hogy ők adják a pénzt a kampányra, ők gyártják le az összes kampányanyagot, ők adják a teljes stábot, és az egésznek a tetejére kitolnák Istvánffy András arcát jelöltnek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2014.02.13. 15:13:13

"Tali a Szabadság-téri kávézóban Puch Laci bácsival, Molnár Zsoltival": Jééézusom, gyerekek, ebben a fél mondatban benne van az egész 2006-2010 közötti rohadás!:-) Ti tényleg annyira járatlanok voltatok a "magyar nagypolitikában" és annak khm... "szokásrendjében", hogy elmentetek ODA és EZEKKEL talizni???

...Remélem, legalább a kézfogások után megszámoltátok az ujjaitokat?:-)

(A Szabadság-téri kávézó, mint politikai megbeszélések randihelyszíne azért lett népszerű, mert a városi legendák szerint azt lehallgatásbiztossá teszi az USA nagykövetségének speckó elektronikai "védőhálója"... Sokat elmond a magyar mainstream politikai elitről, hogy ezt a faszságot komolyan beszopták!)

2014.02.13. 15:29:05

Nekem ez a rész a kedvencem: "A 4K! akkor szilárdan kitartott amellett, hogy nem áll be egy volt szoci miniszterelnök mögé. Az idő megmutatta, hogy jó döntés volt."

Abszolút jó döntés volt. Hiszen azóta kinőttétek magatokat és egy 20%-os, stabil bejutó váltópárt vagytok, amelyik legkésőbb 2018-ban végre leválthatja a politikus-oligarchák uralmát:))

Mária 2014.02.13. 15:40:05

Ki volt a független blogger?

Valami kis infót csepegtethetnétek, hogy találgatni lehessen :)

Mária 2014.02.13. 15:55:54

@Online Távmunkás:

Nyilván, de 2011-ben még más volt a balosblog-felhozatal a címlapon, mint most.

Mondjuk a poszter elárulhatná, hogy akkori sztár volt, aki mostanra mellőzötté vált, vagy valaki, akinek most is bérelt helye van :D

Blogger Géza 2014.02.13. 16:07:45

Hehe, ez a poszt tényleg tetszett, legalább megtudunk egy-két érdekességet. Sokkal népszerűbbek lennétek ezekkel, mint a borzalmas programotokkal. :)

Gerilgfx 2014.02.13. 16:25:47

@Moin Moin: vagy csak könnyebben lehallgatják őket az usákok.

amúgy ezt a bejegyzést elolvasva, ez a 4. köztársaság bagázs (what the fuck, ilyen is van?) igencsak amatőr lehet, nem csak a nagypolitikában, hanem úgy alle cuzammen.

miért nem mindjárt gyurcsányhoz mennek vendégségbe pudingozni? vagy az már meg is volt?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.13. 17:41:55

Igazatok volt.. Az (volt) a hülye aki hitt Bajnainak, miszerint az MSZP-t nem, de a Gyurcsányt meg istenuccse soha !

Bajnai akarta a KISZ-t újjászervezni GYurcsánnyal anak idején.

Ezután a Bajnai és Gyurcsány család karöltve rabolták le az országot privatizáció címszóval.

Majd fialtatták a tőkét, a gazdák, föld és libatulajok csődbe vitelével.

Aztán politikusok lettek.

Itt kicsinálták Medgyessy-t és Bajnai osztotta a GYurcsány kegyeltjeinek az EU-s pénzeket.

Később A legviccesebb és legelkeserítőbb "Miniszterelnök kerestetik!" showban Bajnai lett a befutó, mint Gyurcsány jelöltje.

Választások után Bajnai mellé állt irányítani, erősíteni az a takonyevő SZigetvári Viktor aki Gyurcsány legfőbb bizalmasa, kampányfőnöke volt évekig .
Ma is ott van.

Bajnai célja az, amiért Gyurcsány odaküldte.
Előkészíteni GYurcsánynak a visszatéréshez a terepet.
Se több se kevesebb.

Gunboat-Diplomat 2014.02.16. 21:35:38

@Blogger Géza:

"Hehe, ez a poszt tényleg tetszett, legalább megtudunk egy-két érdekességet. Sokkal népszerűbbek lennétek ezekkel, mint a borzalmas programotokkal. :)"

+1000

Blogger Géza 2014.02.16. 23:03:08

@Gunboat-Diplomat: Egyébként lehet, hogy megfogadták a tanácsomat, ma kezembe került egy 4K-s szórólap (nem röhög, van ilyen!), és egy szó konkrétum nem volt arról, mit is akarnak, csak ekézték a többieket. :) Mindezt szép nemzeti színű kereteben... akár egy szélsőjobb alakulat anyaga is lehetett volna. :)
süti beállítások módosítása