2014.01.19. 17:52

A 4K! rólunk, hétköznapi emberekről szól, ezért az egyik legfontosabb feladatunk a kampány során, hogy minél több emberrel beszélgessünk, meghallgassuk őket, elmondjuk, hogy mi hogyan látjuk a dolgokat. Erre a legjobb módszer a kitelepülés. Ezeket a kitelepüléseket mi demonstrációként jelentjük be a rendőrségnek, így nem vagyunk a helyi önkormányzat jóindulatára szorulva, nem szólhatnak bele, hogy hol és mikor tartjuk meg ezeket a standolásokat. Ebből következik, hogy ha a rendőrség tudomásul vette a rendezvényt, a helyi önkormányzatnak és köztereseinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálunk. Ennek ellenére, az elmúlt hetekben kétszer is előfordult, hogy megpróbálták összeszedetni velünk a standot… Kipécéztek minket vagy csak unatkoznak? Nem tudom, de jó sztorit adtak akaratukon kívül.
A kitelepülések során sokan megállnak, beszélgetnek velünk, és még ha nem is értünk egyet mindenkivel mindenben, az érezhető, hogy a többség örül az új szociáldemokrata párt megjelenésének. Az egyik legextrémebb esetet mégis a közteresek piszkálódásának köszönhetjük. András, az egyik veterán kitelepülő önkéntesünk, aki hetente többször is ott van az utcán, hogy a 4K! hírét személyesen eljuttassa az embereknek, Békásmegyeren standolt nemrég, mikor fél 4-5 felé megjelent két közteres. A kérdést már várta („Van engedély a standra?”), jött is. Egyből elmondta, hogy nem tőlük, hanem a rendőrségtől kell kérni, mire közölték, hogy jó-jó, nem vitatkozni akarnak, de hát őket is küldték. Jöttek az érvek és az ellenérvek: „Ha bármit ide kihelyez, arra engedély kell az önkormányzattól.” „Rendben, hívjuk fel a rendőrséget.” „Ők küldtek minket” – jött a válasz, miközben a térfigyelőre mutattak. Végül csak felvették az adatokat, maradhattunk, semmi gond, de legközelebb legyen bejelentve a kerületi önkormányzatnak. Adatfelvétel után távoztak.